Elveszteni mindent, azért, mert rossz családba születtél… Bárhogy
menekülsz, a múltad megfog találni, és mocskosan megbüntet a tetteidért, amiket
talán már megbántál. Mégse téged fog először ostorozni, hanem a leggyengébb
pontod… Őt. És ha már elvette tőled, akkor szépen, lassan, darabokra szed,
akárcsak a fájdalom, amit az Ő hiánya okoz… Azt kívánod, ez csak egy rossz álom
legyen… de ez a valóság!
A tűz perzselte arcom, melynek a
hatására a könnyek nem tudtak megdermedni a csípős hidegtől. Nehezen vettem a
levegőt, és nem hallottam semmit. A fülem sípolt. Ordítottam, ahogy csak kifért
ajkaimon. Remegett minden porcikám és úgy éreztem, ezzel véget fog érni az
életem. Védtelen és elesett voltam… egy semmi, aki egyedül maradt...
Két kéz fonódott csípőm köré, és
elrántott az égő épülettől, melyben a családom égett el. Csapkodtam, ütöttem,
rugdostam, ahogy csak tudtam, de a szorítás nem gyengült. Akaratosan fordultam
meg a kezek között, és elmélyülten, kicsit megnyugodva pillantottam a zöld
szempárba.
Koromtól fekete arcát göndör, barna
fürtjei keresztezték, melyek a párától homlokára tapadtak. Ha nem éreztem volna
iránta is utálatot legszívesebben belevezettem volna ujjaimat hajkoronájába és
ajkaimat az övére tapasztottam volna… De nem lehetett…
Beültetett az autójába, és
elindította a motort. Légzésem egyenletessé vált. Szemeim kitisztultak, azonban
még mindig patakszerűen folytak a könnyeim. A lelkemben hatalmas lyuk
tátongott. Fejemet az ablaknak támasztottam, és csak bámultam.
A mellettem vezető fiú kezei húsos
combomra siklottak. Ráemeltem barna szemeim és zokogásom visszatartva bámultam
csodálatos alakját.
-Minden rendbe lesz! – duruzsolta mély,
rekedtes hangján. – Itt vagyok, és leszek
neked!
-Ki vagy te? – hangom remegett, akárcsak minden pont a testemen.
-Én vagyok az Őrangyalod…
